Ahogy aznap délután sétáltam és néztem az èpületeket, bevillantak az emlékek. Nem elég, hogy bevillantak, egyenesen újraéltem őket, tudatában voltam annak, hogy az a múlt, egy csodás emlék, mègis ugyanazt éreztem, mint ott és akkor. Mintha valaki levetítette volna nekem...Ez egyre többször történik velem. S akkor rájöttem. Rájöttem mi hiányzik igazán. Nem az egyedülléttől félek, hanem attól, hogy nem a megfelelő társsal leszek.

Sokan kérdezték, hogy miért nem írtam eddig, itt a válasz:

Dolgoznom kellett magamon, a tanulmányaimra és az edzésre koncentráltam. Az edzés által a mentális erőm, valamint az önbizalmam is megnőtt. (Bár az utóbbiból sosem volt hiány).
Mikor elkezdtem edzeni az elsődleges célom az izomnövelés volt, azonban nagyszerű érzéssel tölt el mikor emelem a súlyokat és egyre erősebb vagyok. Ennek szemmel látható eredménye is van, azonban mindig van hova fejlődni! → Kentaur leszek.

"Építs magad: Ez több mint csak súlyemelés, az elkötelezettség és a következetesség arra ösztönöz, hogy a legjobb éned építsd fel."

A tengernyi edzéssel és tanulással töltött órák után kezdtem úgy érezni, hogy az életem egyhangú. Változtatni akartam: Kimozdulni újra, többet együtt lenni a számomra kedves emberekkel és megvalósítani önmagam.
Majd az élet újabb próbatételeket sodort elém, illetve az orrom alá dörgölte...Magam alá zuhantam.
Elindultam a semmibe, könnyek szöktek a szemembe és gurultak le az arcomon.

Aztán egy univerzumi csoda, egy reménysugár érkezett hozzám: Egy telefonáló 14 év körüli ifjú hölgy odalépett hozzám. Megszólított és érdeklődött mi a bánatom forrása.
Erre én illedelmesen:"Telefonálj csak, hosszú lenne.."
A legnagyobb megdöbbenésemre letette a telefont és újra faggatni kezdett. Azt mégse mondhattam, hogy mélyponton vagyok...

Azt válaszoltam, hogy minden összejött és megviseltek a dolgok. Kérte, hogy fejtsem ki, így is tettem.
A válasza:"Minden rendben lesz tudom. De mit csinálsz erre?"
"Kiszellőztetem a fejem"- hangzott a válasz. Ő rám mosolygott és mondta, hogy mivel nagy álmaim vannak, jobban is kell küzdenem mint másoknak de menni is fog. Elköszöntünk és életemben nem voltam még ennyire hálás egy idegennek sem.

Ez a röpke pár perc csodálatos ajándék volt. Mikor azt hittem egyedül maradtam az Univerzum küldött egy jelet, jelentős pillanat volt. Hiszem és tudom, hogy felvesznek a pécsi angol nyelvű pszichológia szakra, ez nem is lehetne másképp.

"Ön egy idióta? Nem uram, álmodozó."

Miután kezdtem újra visszatalálni önmagamhoz eszembe jutott pár ember az eddigi életemből. Jó pár hónapja a szingli életét éltem már és őszintén boldog voltam. Egyedül is teljes vagyok.

Nincs szükségem olyan emberre:

1. Aki szerint kislány vagyok, mert vannak álmaim és extrovertált vagyok.
Randevúztam egy rendkívül illedelmes fiatalemberrel, akinek túl sok voltam. Kakaóvaj bőre selymes és puha, a hatalmas szemei őszinteséget és kedvességet árasztottak. Azonban két teljesen más világot festettünk magunknak.

2. Aki bár kalandos és izgalmas, de veszélyes. Hölgyeim és uraim, egy ilyen személy egy darabig izgalmas azonban nem lehet vele hosszú távon tervezni.
Eleinte csak barátkoztunk, aztán egyre hosszabbak lettek a diskurzusok és 2 naponta találkoztunk.
A kapcsolat azonban megszakadt egyéb okokból pár hétre...Éppen házibuliba készülődtem a fogadott bátyámmal amikor csengőszót hallottunk. Kinyitottam az ajtót és ott állt Botticelli angyalként.

Eljött velünk a házibuliba ahol elcsattant az első csókunk közel 3 hét után. Vele kiültünk a tetőre  és elmondtuk egymásnak azokat, amiket eddig nem mertünk. Izgalmas volt, szeszélyes és mindig zakatolt a szívem mikor vele voltam.
Ahogy ő fogalmazott:"Maga vonz engem, én pedig magát."
Észre se vettem de végig tükröt mutatott nekem.

Nagyon bensőséges kapcsolatom volt vele, a mai napig titkon ezt az izgalmat és az érzést keresem (részben).

"Nem keresem a másik felem mert nem vagyok fél, egész vagyok."

3. Aki túl sok fájdalmat okozott a múltban. Az első barátom felkeresett, mert látott a buszon és eszébe jutottam. Beleegyeztem egy találkozóba, azonban semmi sem változott.
Megbeszéltünk egy időpontot és természetesen nem ért rá.

↓

Arra viszont nem gondolt, hogy nem az a naiv kislány vagyok aki mindent elnéz neki és várni fog rá.

Sikertelen próbálkozások után az egyedüllétet választottam. Több időt szentelhettem az önfejlesztésre, a barátaimra és a regenerálódásra egyaránt. Ragyogó szemmel tekintettem a világra egyedül is, hisz minden okom megvolt rá.

"Szóval öntözd a saját kerted és dekoráld a lelked ahelyett, hogy arra vársz, hogy valaki más hozzon neked virágokat"

Már fél éve nem volt egyetlen törés sem az életemben, így már "ideje volt". Akkor éreztem először azt, hogy talán nekem is szükségem lehet/van egy kis szeretetre, összebújásokra, véget nem érő telefon beszélgetésekre és új impulzusokra. 

Tudtam mit kell tennem! Szépen lassan elkezdtem felolvasztani jégszívem, hiszen az egyik ismerősöm elérhetetlennek titulált a szerelmet illetően. Ekkor elgondolkodtam...Egy régi gyerekkori barátomról van szó aki még sokra viheti. :)

Viszont szeretem magam annyira, hogy elsétálok attól ami nem nekem lett megírva.
Hiszek abban, hogy a láthatatlan szálak ott vannak.
Persze nem mindenkivel, nagyon ritka mikor minden passzol.
Nem is feltétlenül baj ha először össze kell csiszolódni.

Nagyon könnyedén mutatom, hogy merre van az ajtó, ugyanis feleslegesen nem éri meg szenvedni. Meg kell válogatni kiért és kivel érdemes fejlődni.

"Könyörgünk a nőknek, hogy szeresség önmagukat de a magabiztos nőknek azt mondjuk, hogy csillapodjanak."

Öntudatra leltem, kezd kiforrni a személyiségem (bár folyton változik), viszont készen állok alkalmazkodni is.
Egy reménysugár kellett már és itt kopogtat.

"Menj és találd meg magad."

A héten ismét vonatra pattanok és megteszem amitől a legjobban féltem eddig:

Hagyom, hogy újra dobbanjon a szívem.

Megosztás a facebookon